Háromoldalú együttműködési szándék Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Óbudai Egyetem és a Prosperis Alba Kutatóközpont  között

Háromoldalú együttműködési szándék Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Óbudai Egyetem és a Prosperis Alba Kutatóközpont között

A Prosperis Alba Kutatóközpont tudományos kutatási tevékenységéhez kapcsolódóan a korábban már a Budapesti Corvinus Egyetemmel kötött háromoldalú megállapodáshoz hasonlóan körvonalazódott egy együttműködésre vonatkozó szándék az Óbudai Egyetemmel is. A Prosperis Alba Kutatóközpont tevékenységéhez az egyetemi szintű kutatómunka jól kapcsolódik, és a mind szélesebb körű partneri együttműködés alapul szolgálhat egyre szerteágazóbb tudományos kutatási tevékenységek megvalósításához.

Az együttműködési megállapodás tervezetét a Kiemelt Stratégiai Ügyek Bizottsága 2019. június 18-án, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése pedig 2019. június 21-én tárgyalta. A kezdeményezéssel kapcsolatos visszajelzések, a bizottsági és a közgyűlési döntések azt igazolták, hogy az együttműködésre és a kutatások megkezdésére nagy az igény. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 440/2019. (VI.21.) számú határozatával fogadta el az együttműködési megállapodás megkötésére vonatkozó javaslatot.

Az Óbudai Egyetem feltáró, összehasonlító kutatások végzését tervezi az alábbi főbb területeket érintően:

  • start-upok világa (ökoszisztéma, koncepció megalkotásában való részvétel),
  • smart city fejlesztések (az okosváros geometriai alapjainak városüzemeltetési, közlekedésszervezési, közmű üzemeltetetési, turisztikai célú) megvalósítása közösségi adatnyeréssel, mobil felmérő rendszerek fejlesztésével,
  • panelházak építőmérnöki mozgásvizsgálata,
  • ipar vezérelte innováció (robotizáció, automatizáció tervezési, megvalósítási folyamatainak, valamint robotok programozásának vizsgálata),
  • smart manufacturing megoldások

Az együttműködési megállapodás aláírására a tervek szerint a nyár folyamán sor kerül.