Egyik barátnőm küldte a legújabb instagram kihívást, aminek végre értelme is van. Az instalányok és instafiúk olyan hamis, boldog képet festenek le az életükről, ami nem biztos, hogy hűen tükrözik a valóságot.
Hány „boldog” szerelmes pár van, akik az instagramon a tökéletes egyensúlyt mutatják az ezredik cukormáztól csöpögő idézettel, míg a való életben folyamatosan marják egymást, és nincs egy nyugodt percük sem.
Pózolunk, szerkesztünk, mosolygunk, miközben legszívesebben sírnánk.
Nincsenek rólunk előnytelen képek, hiszen akkor elveszítünk legalább 30 követőt, ilyet pedig nem engedhetünk meg magunknak.
A másik véglet pedig az, amikor klisés, tömeggyártott idézeteken keresztül mutatjuk meg, mennyire összetörtek vagyunk.
Ahelyett, hogy valójában azt mutatnánk, akik vagyunk.
Mindenki szorong. Mindenki fél.
És nem vagy egyedül ezekkel a gondokkal.
A @pszinapszis nevezetű insta oldal indította el ezt, nekem pedig annyira megtetszett, hogy be is szálltam a „játékba”. Posztjukban ezt írták:
„Nagyon köszönjük, hogy ilyen sokan részt vesztek a kampányba és a mentális egészséget övező tabuk, stigmák leküzdésében. Szeretnénk tisztázni, hogy a kampány célja nem az, hogy arra ösztönözze az embereket, hogy ne kérjenek segítséget, ne változtassanak, ha nehézségeik akadnak. Néha teljesen természetes és bárkivel előfordul, hogy fél, szorong, elkeseredett, vagy féltékeny, de fontos tisztában lenni, hogy a cél nem az „egészségtelen” viselkedés igazolása, hanem nehézségekhez tapadó szégyenérzet enyhítése. Másrészt szükséges felmérni, hogy mi az a súlyosság, aminél érdemes szakember segítségét kérni.
A kampány lényege sokkal inkább az, hogy
- rendben van, ha úgy érzed, valami nincs rendben,
- rendben van, ha néha egyedül nem megy,
- rendben van, ha segítséget kérsz,
- rendben van, ha beszélsz róla, és nem titkolod.
Rendben van, és nem vagy vele egyedül.
Úgy gondoljuk, hogy a közösségi média korában, ahol az ember életének csak a pozitív szegmenseit osztja meg, kifejezetten fontos aktívan emlékeztetnünk magunkat arra, hogy ez egy torzított kép, és egytől egyik mindenki, még a legsikeresebb influencer is szoronghat néha.
És ez teljesen rendben van.”
Amikor megláttam, egyből kamerát ragadtam, és utána akartam nézni. Megkerestem esezrendbenvan néven a matricákat, és telepakoltam velük a képem.
Mert mindenkinek szorong valami miatt. Mindenki fél. Mindenkinek vannak hibái. És nem vagy egyedül.
Rengeteg hibám van, ahogy a képen is látszik: kárörvendő és rendetlen, rendszertelen vagyok, halogatom a dolgaim, és nem tudok nemet mondani. (Egyébként ezt az utóbbi időben kezdtem el gyakorolni, és egyre jobban megy, de még mindig bűntudatom van, ha valamire nemet mondok.) Stresszelek, maximalista és pesszimista vagyok egyszerre.
Félek a sötétben, a hangyáktól, és a mai napig nem veszem fel azokat a számokat, amiket nem ismerek, mert frusztrál, ha idegenekkel kell telefonon beszélnem.
Nem tudok ezer fele szakadni, mégis igyekszem mindenkinek megfelelni, mindenre időt szakítani, de nem megy. Nem tudok szétszakadni, és a saját stresszem mellett más stresszét is a nyakamba venni.
Mégsem mutattam meg a közösségi médiában, hiszen ezt az oldalamat csak azok ismerik, akik igazán közel állnak hozzám. Most mégis úgy gondoltam, hogy szerettem volna megmutatni, hogy milyen is vagyok, amikor egyedül vagyok, és nincs ott fényképezőgép, nincsen 555 ember, aki figyel.
Mert van, hogy álomba sírom magam, van, hogy túl hirtelen felindulásból reagálok valamire, és el kell telnie egy órának, vagy kettőnek, hogy rájöjjek, nem volt igazam. És baromi nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt be tudjam vallani.
Nem vagyok tökéletes.
Nem lenne elég oldal a Wordben arra, hogy fel tudjam sorolni az összes hibámat.
De nem vagyok egyedül.
Te sem vagy hibátlan, bocs, hogy így kellett megtudnod. És az sem az, akinek tízezrek követik a minden napjaikat. Nekik is van, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok.
Emberek vagyunk.
Én még szerencsés vagyok, annyira nem súlyosak a gondjaim, hogy egyedül, barátok, vagy a szüleim segítségével ne tudnám megoldani ezeket. De olyanok is akadnak, akiknek kellene.
És nem szégyen segítséget kérni.
Alföldi Laura