"Szóval Győzni" kommunikációs bajnokság 2019

"Szóval Győzni" kommunikációs bajnokság 2019

A Prosperis Alba Kutatóközpont országosan is egyedülálló kommunikációs bajnokságot hirdetett „Szóval győzni” elnevezéssel 2018. decemberében székesfehérvári középiskolák diákjait célozva. A verseny ötletét adta, és alapítóként részt vett a programsorozatban, felajánlásával gazdagította a nyeremények sorát dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A bajnokság újszerűsége többek között abban is megmutatkozott, hogy a bajnokság mentorai Dr. Ignácz Adrienn pszichológus, Kozáry Ferenc színművész, Bakonyi István irodalomtörténész kötetlen ismerkedés keretében, és a fiatalok érdeklődési köréhez kapcsolódó jóhangulatú, csapatépítő beszélgetések, mentordélutánok alkalmával készítették fel az előválogatón kiválasztott 12 döntős fiatalt a bajnokság versenynapján történő megmérettetésre.

Kozáry Ferenc színművész a testbeszéd, a hangsúly, a közönség előtti megjelenés, a kiállás, a szemkontaktus fontosságára hívta fel a figyelmet, ezen kívül mentordélutánjain érvelés- és beszédtechnikai gyakorlatok zajlottak. Az előnyös színpadi magatartás kialakítását különböző játékok segítségével, interaktív program keretében segítette elsajátítani a fiataloknak.

Dr. Ignácz Adrienn pszichológus elsősorban az eredményorientált kommunikációval kapcsolatos ismereteit osztotta meg a fiatalokkal, de szó esett arról is, hogy milyen elemek kellenek ahhoz, hogy egy beszéd igazán hatásos legyen.

Az utolsó, kiemelt érdeklődésre okot adó mentorprogramot a székesfehérvári születésű televíziós műsorvezető Azurák Csaba vezette. A mai közösségi médiában használt kommunikáción túl olyan készségek megszerzésében is segítette a döntősöket, amely a közvetlen emberi kommunikációjukban is segítségükre lehet.

A 2019. március 8-án megrendezett „Szóval győzni” középiskolai kommunikációs bajnokság döntője a Hiemer-ház Báltermében zajlott. A döntős fiatalokat 3 forduló várta a versengés során. Egy háromperces beszédet kellett tartaniuk „Ki lesz sikeres a jövőben?” címmel, ezután Azurák Csaba műsorvezető kérdezte őket arról, hogy „Milyen a Z-generáció, és mit adhat a tagjainak egy magyar vidéki város?”. Ezt követően improvizációs feladatban kellett reagálniuk egy videóra, amelynek témája a médiatudatosság volt.

 

A verseny zsűritagjai közé tartozott dr. Aczél Petra Katalin a Prosperis Alba Kutatóközpont stratégiai tanácsadója, a zsűri elnöke, Novák Péter színész, műsorvezető, Hagymásy András a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója, valamint Töll Konrád Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kommunikációs munkatársa.

A döntős fiatalok: Alföldi Laura, Balogh-Vadász Barnabás, Bíró Mózes Áron, Csüri Fanni Noa, László Laura, Milák Tünde, Nyári Ádám, Rudniczai Rudolf, Sándor Tamara, Szipola Antal, Tóth Kristóf, Vörös Ádám

A szoros mezőnyben a döntő alkalmával Szipola Antal bizonyult a legjobbnak. A verseny lebonyolításában közreműködő Fehérvári Programszervező Kft. különdíját Csüri Fanni Noa vehette át, a közönség kedvence pedig Vörös Ádám lett.

A döntősök értékes ajándékokkal térhettek haza, és ami a legfontosabb, hogy a visszajelzések szerint mindenki nyertesnek érezte magát, rengeteg élménnyel, sok új ismerőssel, baráttal gazdagodott és magabiztos tudásra tett szert a kommunikációs készségek területén.

A verseny utógondozásában további érdekes csapatépítő programok valósulnak meg döntőseink bevonásával, amelyekről hamarosan újabb cikkekben értesülhetnek itt a Prosperis Alba Kutatóközpont weboldalán, továbbá közösségi felületein.

Fotók:

Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata