Miután a pénteki közgyűlésen a képviselők. lezárva a közbeszerzést, kiválasztották a kivitelezőt, hosszú várakozás után elkezdődhet a régi Köztársaság Mozi teljes felújítása.
Fontos állomásához érkezett az Árpád-ház Program és annak „Az ország bölcsője” elnevezésű fehérvári programrésze: a szerződéskötést követően elkezdődhet a kőtár, Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont kialakítása a volt Köztársaság mozi épületében. A 3,5 milliárd forintos nagyszabású fejlesztést a Magyar Kormány által augusztusban meghozott döntés – a kiegészítő támogatás biztosítása – nyomán nyílik lehetőség megvalósítani. A kivitelezés a szerződés hatályba lépését követően várhatóan 20 hónap alatt valósul majd meg.
Az Árpád-ház Programban Székesfehérvárnak kiemelt szerepe van, ami kiemelt felelősséget is jelent a város számára – mondta egy hétfői sajtótájékoztatóján Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András polgármester. Évtizedes adósságot old meg a most induló beruházás azzal, hogy egy látványraktár megvalósításával méltó és korszerű elhelyezést biztosít az egykori királyi bazilika megmaradt köveinek, emlékeinek – hangsúlyozták.
„Aki emlékszik a Köztársaság mozira, az tudja, hogy van egy hatalmas tér, amely a felújítás után otthonául szolgál majd a bazilika köveinek, valamint itt dolgozhat majd mintegy tíz kutató, akik az Árpád-ház történetével foglalkoznak. És innen indulhatnak majd a történelmi tudással már felvértezett látogatók végig a Nemzeti Emlékhely Sétaútvonalon, amelynek végén a Nemzeti Emlékhelyre érkezhetnek. Hosszú volt az út, amíg idáig eljutottunk, de végre elindulhat a kivitelezés.” – hangsúlyozta Vargha Tamás államtitkár. Az ország történelmi fővárosában így a keresztény államot megalapító Szent István király és az Árpád-háziak korszaka jelenhet meg ismét a bemutatás és a tudományos-kutatói munka keretében is – hangzott el.
A beruházás az Árpád-ház Programban betöltött helye mellett egy korábbi ígéret megvalósulását, a volt Köztársaság mozi épületének megmentését is jelenti.
„Régi ígéret volt a Petőfi és a Köztársaság mozik megmentése a város közösségi és kulturális élete számára. A Petőfi már elkészült, és a most pénteki közgyűlési döntés értelmében a volt Köztársaság mozi felújításának is van már kivitelezője. A 3,5 milliárd forintos támogatásból kialakításra kerül a látogató- és kutatóközpont, a kőtár, azaz a Köztársaság mozi rekonstrukciója, illetve az Aranybulla és környezete tud még megújulni.” – kezdte gondolatait dr. Cser-Palkovics András, aki elmondta, hogy a belvárosi beruházás 20 hónapot, azaz közel két évet vesz majd igénybe. A polgármester megköszönte az épületben élő tulajdonostársak által tanúsított türelmet, és egyúttal megértésüket kérte a beruházás idejére is. Elmondta, hogy az Önkormányzat természetesen az építkezés alatt igény szerint lakást biztosít, amely felajánlással ezidáig egy lakó élt. A városvezető a modern kiállít térről azt mondta, hogy a város kulturális életének egésze fontos közösségi teret fog visszanyerni a felújítás után. „Pár hét, amíg a vállalkozási szerződést aláírjuk, és várhatóan novemberben át is adjuk a kivitelezőnek a munkaterületet.”
A Köztársaság mozi megmentésével egy építészettörténeti emlék is megmarad az utókornak, hiszen a volt mozi épületét a híres székesfehérvári építész, Hübner Tibor tervezte. Az 1937-39 között épült egykori Alba, majd Köztársaság mozi és bérház mára már rendkívül rossz állapotban van. Így elsőként a pince és az afölötti födém megerősítésére, illetve a beázásmentesség biztosítása miatt a tető megerősítésére kerül sor. Természetesen a belső terek is teljesen átalakulnak majd, és kiegészítő parkolók is létesülnek a központ látogatóinak jobb kiszolgálására. Az egykori moziépület belmagasságát kihasználva létesül egy különleges kiállítótér, amely 21. századi technikai megoldásokkal lehetőséget ad az egykori bazilika tömbjének bemutatására, a megmaradt kövek és az azok kiegészítésére szolgáló installációk révén ismerhetik meg a látogatók a Székesfehérvár történelmében oly fontos Szent István-i korszakot. A Szent István Király Múzeum felügyelete alatt valósul majd meg a Bazilika fennmaradt kőanyagának raktározása, kiállítása, az eredeti anyagok felhasználásával készülő szerkezeti rekonstrukciók bemutatása. Az Árpád-ház Kutatóintézet a Városi Levéltár részeként működik, valamint az ideiglenes Látogatóközpont is itt kerül majd kialakításra.
Fotók: ÖKK