A Corvinus Egyetem professzora bemutatja tanulmányában a jövőkutatás történeti
fejlődését, és kiemeli azokat a főbb fordulópontokat, amelyek az idők folyamán alakították a területet.

A tanulmányban a szerző leírja, hogy a korai jövőkutatások nagyrészt szakértői előrejelzésekre és technológiai jóslatokra összpontosítottak, gyakran azzal a céllal, hogy egyetlen, legvalószínűbb jövőt jósoljanak meg. Az idők folyamán a tanulmány egy pluralisztikusabb és participatívabb megközelítés felé való elmozdulást mutat be, amely a jövőt nyitottnak tekinti, és úgy véli, hogy azt az emberi értékek és döntések alakítják. A szerző tehát hangsúlyozza a társadalmi, kulturális és etikai szempontok egyre növekvő szerepét a gazdasági és tudományos elemzések mellett. Később azt is megvitatja, hogy a jövőkutatások hogyan váltak egyre inkább interdiszciplinárissá, merítve a szociológiából, a politikatudományból, a rendszerelméletből és a politika-kutatásból. Megjegyzi továbbá a forgatókönyv-készítés és a kvalitatív módszerek térnyerését, mint olyan eszközöket, amelyekkel több lehetséges és kívánatos jövő, nem pedig rögzített eredmények vizsgálhatók. Egy másik fontos téma a tanulmányban a jövőkutatás és a döntéshozatal közötti kapcsolat, különösen a politikaalkotásban és a stratégiai tervezésben.

Összességében a tanulmány a jövőkutatásokat egy fejlődő területként mutatja be, amely alkalmazkodik a globális komplexitáshoz, és arra törekszik, hogy a társadalmak aktívan alakíthassák hosszú távú útjukat.