A Corvinus Egyetem professzora bemutatja tanulmányában a jövőkutatás történeti
fejlődését, és kiemeli azokat a főbb fordulópontokat, amelyek az idők folyamán alakították a
területet.
A tanulmányban a szerző leírja, hogy a korai jövőkutatások nagyrészt szakértői
előrejelzésekre és technológiai jóslatokra összpontosítottak, gyakran azzal a céllal, hogy
egyetlen, legvalószínűbb jövőt jósoljanak meg. Az idők folyamán a tanulmány egy
pluralisztikusabb és participatívabb megközelítés felé való elmozdulást mutat be, amely a jövőt
nyitottnak tekinti, és úgy véli, hogy azt az emberi értékek és döntések alakítják. A szerző tehát
hangsúlyozza a társadalmi, kulturális és etikai szempontok egyre növekvő szerepét a gazdasági
és tudományos elemzések mellett. Később azt is megvitatja, hogy a jövőkutatások hogyan
váltak egyre inkább interdiszciplinárissá, merítve a szociológiából, a politikatudományból, a
rendszerelméletből és a politika-kutatásból. Megjegyzi továbbá a forgatókönyv-készítés és a
kvalitatív módszerek térnyerését, mint olyan eszközöket, amelyekkel több lehetséges és
kívánatos jövő, nem pedig rögzített eredmények vizsgálhatók. Egy másik fontos téma a
tanulmányban a jövőkutatás és a döntéshozatal közötti kapcsolat, különösen a
politikaalkotásban és a stratégiai tervezésben.
Összességében a tanulmány a jövőkutatásokat egy fejlődő területként mutatja be, amely
alkalmazkodik a globális komplexitáshoz, és arra törekszik, hogy a társadalmak aktívan
alakíthassák hosszú távú útjukat.