A szerző célja a mesterséges intelligenciával (AI) támogatott, fenntartható neurourbanizmus gyakorlati megvalósíthatóságának értékelése egy humánközpontú keretrendszeren keresztül, a mezopotámiai jellegű, egyiptomi Ras Elbar városának esettanulmányán alapulva. A kutatás abból a felismerésből indul ki, hogy a modern várostervezésnek a technológiai innovációk mellett az emberi idegrendszeri reakciókat és a mentális jólétet is integrálnia kell a fenntarthatósági stratégiákba. A kvalitatív módszertannal – terepi megfigyelésekkel és téri elemzésekkel – vizsgáltak tizenkét meghatározó várostervezési komponenst, köztük a zöldfelületeket, a mobilitási hálózatokat, valamint a fény- és hanghatásokat. Az elemzés rávilágít, hogy az intelligens technológiák és a neurobiológiai szempontok együttes alkalmazása képes lehet radikálisan csökkenteni a városi környezet okozta kognitív terhelést és stresszt. A tanulmányba szereplő lokális vizsgálat ugyanakkor rámutat a fejlődő régiók infrastrukturális kihívásaira is, ahol a fenntartható dizájn és a digitális rendszerek összehangolása még gyerekcipőben jár. Végezetül megállapítható, hogy a vizsgált keretrendszer hatékony eszköznek bizonyul az élhetőbb és ösztönzőbb városi terek megtervezéséhez. A tanulmány konklúziója szerint így a jövő intelligens metropoliszainak fejlesztése során elkerülhetetlen az építészet, az AI technológia és az idegtudomány szimbiózisának megteremtése a lakosság életminőségének fejlesztése érdekében.