A szerzők Kínára koncentrálva abból a helyzetből indulnak ki, hogy a rohamos gazdasági növekedés és a tömeges urbanizáció olyan súlyos környezeti és egészségügyi kríziseket idézett elő, amelyek radikális, rendszerszintű állami beavatkozást tettek szükségessé. Igyekeznek részletesen ismertetni, hogyan alakult át a korábbi, tisztán higiéniára és a fertőzések megfékezésére fókuszáló politika egy sokkal komplexebb, a krónikus betegségeket, az aktív életmódot és a környezetvédelmet is magában foglaló stratégiává. Habár a központi direktívák hatására jelentős infrastrukturális javulás történt a településeken, a kutatás komoly egyenlőtlenségekre mutat rá a gazdagabb keleti és a szegényebb nyugati régiók között. A cikk hangsúlyozza, hogy a helyi vezetés sokszor csak papíron, a kötelező kvóták teljesítése miatt hajtja végre a zöldítéseket, ahelyett, hogy a lakosság valós, mindennapi igényeit mérné fel. A tanulmány konklúziója szerint ugyanis a hosszú távú siker záloga az, hogy a merev felülről lefelé irányuló kormányzati ellenőrzést felváltsa egy rugalmasabb, a helyi közösségeket és az ágazatközi szereplőket is érdemben bevonó partnerség.